Az erdélyi származású írónő szenvedélyes regénye a moldovai és bukovinai magyarság drámai történelmének egy meghatározó szakaszát mutatja be a két világháború közötti időszakban. A szemtanú visszaemlékezését kerekíti szépprózai történetté, anélkül, hogy fikciója hitelét vesztené; írása tehát történelmi regény tényekkel, és forrásértékű vallomás irodalmi igényességgel.
Ungureni utcányi falucska a Moldova partján. Koromzsíros, sűrű sártengerén nem vezet át sem vasút, sem autóút. Lakói elsősorban románok és "bangyenek", azaz olyan románok, akik valamikor magyarok voltak. Itt él a regény főhőse, Gherghel Dávid, az "úrfi", akit árvaságában a falu orvosa gyámolít, és egy román leány nevel. Dávid legjobb barátja Niculai, a szegénysorsú parasztfiú és Lenkuca, a módos értelmiségi-gazda leánya. A történet hármójuk egybefonódó sorsán keresztül ábrázolja egy népközösség sorsát.
Dávid már elfelejtette magyar anyanyelvét, apja új - román - asszonya mellett református vallását is; a román közösséghez való tartozását mégis kínzó érzések, legendák, dalok, különös emberek zavarják meg, amelyek és akik először szégyennel kísérve, később a gyökerek felismerésének és elfogadásának, vállalásának kettős kényszerében formálják át életét. Dávid végigjárja a román nemzeti politika által eltorzult iskolákat, így jut el Bukarest színes világába "filozopterként", ókori történelem-szakos egyetemistaként. Nemcsak a román főváros, de a világ is forrong: 1938-at írunk. A három gyerekkori barát élete ekkor ismét összekapcsolódik; Dávid - megismerve a csángók közösségét - szerelme, az egyházszervező Fejér Éva körében egyre döbbentebben ismeri fel származása megtartó erej